8068m -------------- 8035m
GasherbrumI-GasherbrumII
Pakisztán-Karakoram

Maku László

2006 június 11- augusztus 11.
Fényképalbum

 

Már hosszú ideje tervezek, tervezzünk 8000-es mászást, de mivel igen sok pénz kell egy-egy csúcs megmászásához – hacsak nem szökve próbálkozunk, de az nem csak a „szökõnek” lehet probléma, hanem a magyar hegymászásra is rossz fényt vet -, a „sztenderd „ hazai csapatokba bejutni sem könnyû, szponzort szerezni lehetetlen, hát elgondolható milyen egyszerû ezt az álmot megvalósítani.
Az elmúlt két évben 4 vagy 5 csapattal is elkezdtem szervezkedni, de a kezdeti bíztató jelek után mindig széthullottunk, fõleg pénzhiány miatt és maradt valami könnyebb 6-7000-es csúcs – bocsánat mindenkitol, de- amatõr csapattal.
Ezért hát elhatároztam, hogy 2006-ban akármi is lesz, elindulok egy 8000-esre. Két társ is mutatkozott, de persze pénz és szabadság hiányában lemorzsolódtak sajnos. Egyedül a legolcsóbb, 4500USD-os csúcsdíjat sem tudnám kifizetni, kénytelen voltam a Pakisztánban járt hegymászóinktól szervezõirodák után érdeklõdni, illetve az interneten kutatni. Mécs Laci és Ács Zoli is ajánlott irodákat, de aztán egy interneten talált cég adta a legjobb ajánlatot: WWW.JASMINETOURS.COM
Egyedül lévén, 7546m-es technikailag könnyû csúccsal a hátam mögött, Orosi Zolival dédelgetett nagy álmunkat, a Nanga Parbatot nem mertem megcélozni, de szerettem volna azért technikásabb csúcsot, hát a GI-GII (8068m – 8035m) mellett döntöttem. Elõször csak az egyik csúcsról tárgyaltam, de kiderült, hogy ha mindkettõre szeretnék menni, csak 820USD a különbség.
Mindkettõre beneveztem.
Egy csúcs díja Islamabad-alaptábor-Islamabad szállíttással, alaptábori ellátással: 4320USD
Helikopter letéti díj: +720USD (amennyiben nem használom a helikopter, a túra végén visszaadják ezt a pénzt)
A plusz csúcs díja: +820USD.
Repülõjegy : 220.000Ft
Vízum : 14.000Ft

Nos ezek voltak az elõzetesek, és aztán elkezdõdött a valóság!

2006. Június 11-én iundultam és 12-én reggel szálltam le Islamabadban. Legnagyobb örömöre valóban ott várt az irodától egy ember, és legnagyobb rémületemre a repülõn látott - én kicsit bolondnak véltem - fickó is ott állt. Õ volt a német mászótásrsam...

2006. Június 14-ére összeállt, találkozott 6 tagú mászócsapatunk: 2 Argentin, két Holland, egy Német és Én.

2006. Június15-én indultunk el egy hidegrázásos, hasmenéses fél délután után Skarduba. 27 órás zötykölõdéses, halálfélelmes szokásos ázsiai ámokfutás végén érkeztünk meg. Itt egy nap pihenõt kaptunk, maradt elég idõ bevásárlásra, csomagrendezésre, városnézésre, kis helyi kirándulásra.

2006. Június 18-án 3.55-kor ébresztett a portás, kora hajnalban szálltunk be a két Tojota dzsipbe. Azt mondták kb. 125km lesz az út és 8 óra. Az elsõ 30km aszfalton telt, csodálkoztam is mitõl lesz ez 8 óra, ha így szágguldunk, de egyszer csak elértük a civilizáció végét és jött a való világ, az alvázon felkoppanó sziklák, a néhol tömést kirázó, néhol a rohanó folyó felett szinte kétkeréken egyensúlyozó hegyvidéki út. És még a 8 órából is kicsúsztunk Askoleig.
Itt egy ház udvarán szállásoltak el minket egész túránkon kiszolgáló sátrainkban egész túrán „nyomorgató” társainkkal.

2006. Június 19. 4.30-kor már virradt, a madarak valamivel korábban kezdtek ébredezni, így mi is. 7.30-ra volt tervezve az indulás, természetesen addigra meg sem reggelizett a csapat, javában ment a teherhordók közötti „osztozkodás”. Mindenki 25 kg-ot kaphatott, így rendelkezik a szakszervezet! Érdekes volt látni ezt a sok szegény, 15-60 év közötti tömeget, mert jóval többen várakoztak teherre, mint amennyi volt (sajnos ez lefelé jövet már nem így volt). És máig sem tudom egyes emberek miért maradtak ki, és hogy a hátizsákommal miért más érkezett az alaptáborba, mint aki indult.
8.30-kor indultam neki elso napi szakaszomnak. Az út hatalmas poros, napos, hullámzó völgyön vezetett végig. 2-3 óra gyaloglásra (iramtól függoen) volt az elso pihenohely (Korophon). Reggel megkaptuk ebédünket hidegkajában, azt majszolgattuk, jó 1 órás piheno után indultam tovább. 14.10-re értem Jola-ba (3250 m), szálláshelyünkre. Jót fürödtem a patakban és végre elbújhattam az irgalmatlanul tuzo nap elol. Este fantasztikus vacsora volt, 11 körül el is aludtunk, de rövid álom volt, éjszaka hatalmas vihar kerekedett és ránk borította a konyhasátrat, azzal küzdöttünk jó 1 órát a sötétben.

2006. Június 20. Ébreszto 6.30-kor. Fáradtan keltem. 7.09-kor indultam sietve a perzselo naptól félve. Utunk tegnapihoz hasonlóan a széles folyó szélén vezetett. Elso megállónk, Bardumal, 2.5 órányira volt, de érdemes kicsit elotte vagy utána megállni a bokrok árnyékában, meg így nem kell a tömegben feszengeni. 12.10-re értem Paju-ba (3750 m). A délutáni, hegyek vetette árnyékban kisebb kirándulást tettem, emelkedtem még 100 m-t, így sikerült is enyhe fejfájással vacsorához ülnöm. Este azért még „bekapcsolódtunk” a helyiek megszokott pajui táncos bulijába.

2006. Június 21. Piheno nap. Kisebb kirándulást tettem a környéken, 200-250 m szint, olvasgattam, beszélgettünk, unatkoztam kicsit.

2006. Június 22. 5-kor már mindenki reggelizett, sokan már úton voltak, nehéz nap ígérkezett, kb. 20 km 600 m szint. 5.32-kor indultam. Hamar elértem a gleccsert, – hatalmas fekete víztömeg hömpölygött ki legalább 50 m magas fala alól - reggel mondták hogy kövessük a hordárokat, de valóban meg is kellet állnom,mert ketté ágazott az út. Szerencsére a gyorslábú hordárok, akik még nem elottem haladtak, hamar beértek és útba igazítottak:”Hacsak nem a Trangóra tartasz, inkább a jobb oldalit válaszd!”. Meggyozött. Ez a gleccser viszont nem a jó öreg Alpokban megismert fehér jégfolyamokhoz hasonlított, szinte észre sem lehetett venni eleinte, hogy már vízen járunk. Aztán kezdtünk behatolni a hasadékosabb vidékekbe, olvadozó oldalakon, poros, köves hepehupás hátakon baktattunk végig, de lassan feltuntek „A” hegyek: Trangó-tornyok, Katedrális, Broad-peak. Liligo után pihentünk kicsit portereinkkel, és 6.5 órai gyaloglás után értem Urdokas-ba (4200 m). Ez maga A Paradicsom! Zöldello hegyoldalban hatalmas sziklatömbök alatt teraszos sátorhelyek, vízcsapos kemping. Oldalt is patak is folyt, jót fürödtem benne.

2006. Június 23. 6.30-kor reggeliztünk. Szerettem volna a tegnapi korai indulást a kínzó nap miatt, de lebeszéltek, mivel a mai nap sokkal könnyebb lesz. És valóban. 7 óra után indultam, eleinte nagyon kellett figyelni a hordárokat, mert minden felé utak futottak, de 1.5-2 óra múlva kisimult a táj, eltunt az eddigi sivatagi por, minden felé kis patakok futottak, tényleg gleccseren jártunk. Napközben cirrus felhok jelentek meg az égen, változik az idoé Broad-peak, Masherbrum, GIV egész nap „pipált”. 5 óra alatt értem el Gore-t (4500 m), táborhelyünket. Este fitogtatta kicsit erejét a gleccser, dermeszto hidegben feküdtünk le.

2006. Június 24. Megváltás volt az 5.30-as óracsörgés. 3-4 órányi gyaloglásra van Concordia. Fontos csomópont, 3 út fut össze: K2, Gasherbrum, Gondogoro-la. Katonai tábor vigyáz a rendre, viszont miattuk és a temérdek kiránduló miatt végtelenül szutykos, szemetes a környék. De ki a fene látja a sok wc papírt, konzervdobozt, mikor felbukkan teljes valójában a CSOGORI ?!? Jó 1 órát álmélkodtunk, ebédeltünk, mire indulásra bírtuk magunkat újabb 3 órára. Kis hasadékokon átugrálva, rövid, de meredek jéglejtokön csúszkálva telt az út Shams-ig (4700 m). Tegnapihoz hasonló jéghátas tábor. Este nagy születésnapi bulit tartottunk, ma ünneplete összeköto tisztünk 26-dik születésnapját. Szegény szenvedett rendesen, fejfájás, lábfeltörés, kijutott neki a jóból, de az 5 nyelven elénekelt „Boldog születésnapot” meg a pudingtorta mindent feledtetett vele.

2006. Június 25. Ritka rossz éjszaka volt, mindössze éjféltol 3-ig volt nyugalom, aztán mindig zajongtak valahol a közelben. 7.22-kor indultam 3 órás utunkra. Sok fotózással: Chogolisa, GI, hordárok, lavina… 10.10-re érkeztem meg az alaptáborba. Khm, vagy hova is? Hihetetlennek tartottam, hogy azon a két gleccser találkozásánál létrejött oldalmorénán fogunk 1 hónapig lakni kisebb települést kialakítva. A csoda mégis megszületett! Jó pár órás ásás, csákányozás, lapátolás, fuldoklás árán állt az összes sátor, rotyogott a víz, készült a vacsora! 50 teherhordónk is befutott, szerencsésen megérkeztek az én csomagjaim is, adtam is némi borravalót, szerencsére késõn vettem észre, hogy egy csatomat eltörték, a zsákot összefirkálták. Azért derekasan megdolgoztak kevéske pénzükért! Kb. 1.25 tonna terhet cipeltek fel 8 tagú csapatunknak, mert ugye 2 magashegyi hordárral jöttek a hollandok. El is gondolkodtam mi a francot hozhatott magával annak idején a 6 fõs magyar csapat abban a 2 tonnában?
Délután hallva, hogy magyar is van köztünk, a szomszéd szerb csapatból jött át egy srác, Vele „földiztük le” egymást. Az Argentin páros sajnos nem fizetett be az alaptábori kajára (állítólag 2000 USD), pedig jó figurák. Este aztán megindult a tervezgetés, találgatás. Rossz hírek érkeztek az egyes táborig tartó gleccserszakaszról, állítólag rosszabb mint tavaly, de a németek már építik. Szóval nem kéne egyedül bóklászni, de a hollandokat nem kedvelem igazán, meg mintha Achimmal beszélgettek volna már közös menetrõl. Az argentinok felajánlották kötelüket, bár szabadkoztak 30 m-es rövidsége miatt, szóval talán nem is gondolták komolyan. Ehh, korán van még sírni!

2006. Június 26. Végre nem fáztam éjszaka! Viszont állandó pisilési inger zaklatott a sok esti tea miatt… 7-kor keltünk, reggeli, aztán könnyed kirándulásra mentünk fel a gleccseren Achimmal, sátortársammal. Felfelé ahol ritkának, megtévesztõnek találtuk útjelzõ zászlóinkat, miket valószínuleg a 4 napja érkezett német Amical csapat rakott le, kicsit sûrítettük, igazgattuk. Visszafelé jövetben meg az egyik gleccserpatak oldalában vagy 40m 6-os kötelet vettem észre, természetesen jégbe fagyva, de fél óra múlva már a miénk volt. Volt kötelünk!!! Merthogy egyikünk sem hozott. Így nagyjából egymásra is találtunk, mint mászópár. Ebéd után mindenki lázas pakolásba, tervezgetésbe kezdett. Hollandjaink 6 nagy, kék hordójából hihetetlen dolgok kerültek elõ, nem kétséges „ki itt a legjobb”! Mi szégyenkezve pakolgattuk ütött-kopott felszerelésünket, de hát ez még csak az alaptábor. A két holland célja az egyes tábor, aztán vissza. A kér argentin elindul és meglátja, Terrano rosszulléttel küszködik, Achim csak a függõgleccser fölé szeretne feljutni, ott depózni, én meg nem igazán tudom meddig szeretnék menni, nem ismerem a terepet, majd holnap meglátom.

2006. Június 27. 3 órától már zajong a tábor, 3.30-kor a mi vekkerünk is felriad, mikor már-ár visszaaludtam. Az étkezoben minden vizes edény üres volt, a hollandok mindent elvittek, még szerencse, hogy este töltöttem forró vizet a kulacsomba, így ihattunk legalább 1-1 csésze forró teát. 4.15-kor indultunk. Akik már 2-kor nekivágtak napi távjuknak, messze fent jártak valahol a gleccserfal tetején. Irigyen figyeltük imbolygó lámpáik piciny fényét. Hó nem volt, jól lehetett hágóvasban haladni. Hollandjainkat többször megpillantottuk, de fura mód mindig csak 3 embert számoltunk. Kb. 1 órán át tartott a kellemes gleccserséta, aztán eljött a dologido. Eleinte kisebb-nagyobb hasadékokon ugráltunk át, természetesen nem kötöttünk össze, majd szlalomozva a lassan házméretuvé növo jégtömbök között, elértük A LESZAKADÁST. Félelmetes volt! Úgy 5 méter széles hasadék, rajta omladozó hóhidak, beszorult jégkockák, kis párkányokon vezetett a fix kötél. Ez jól hangzik, de mivel mászógépet sem hoztam, több helyen 5-10 métert zuhanhattam volna, ahonnan nehéz pruszikolással küzdhettem volna ki magam. Achim az egyik biztosító jégcsavart könnyedén, két ujjal kihúzta a falból, egyik megkötött jégtömböt már félig átvágta a kötél, némelyik hószög lazán lötyögött, szóval itt semmi sem FIX! Hatalmas egybefüggo, sima, fehér fennsíkra értünk fel. Végre biztonságos terep következik (gondoltam, de ma már tudom, arra a betegre kell legjobban odafigyelni, amelyik csendben van). Bátran, jó eroben haladtam, a holland partit is jó 10 percre közelítettem meg, mikor hatalmas roppanás riasztott meg. Jobbra-balra közel 10 méteres nyílások tátongtak, óriási boltozaton állhattam, pontosabban eszembe sem jutott megállni, ahogy tüdom bírta átiszkoltam rajta. Kicsit még mentem felfelé, Achim messze elmaradt, próbáltam lopni a szintet, de egyre „gázosabb” lett a gleccser, inkább leraktam terhemet egy éppen épülo ausztrál tábor közelében (5800 m), jó 1 órányira az 1-es tábortól. Több helyen is láttam ilyen depókat felfelé jövet. Visszafelé próbáltam „siklani” a hóhidakon. Valamivel a tábor elott Court-tal találkoztam, rosszul érezte magát, inkább nem indult el reggel. 11.40-re értem vissza az alaptáborba meglehetosen kimerülve. Hamarosan Fritz is befutott hordáraival (5 óra alatt értek fel!), meg is volt a véleménye szóló mászásunkról! Kérte is a családom elérhetoségét ?
Yahya, az egyik magashegyi hordár súlyos betegen tért vissza, este is eros tarkófájástól szenvedett a 2 diamox ellenére is. A pakisztáni katonai orvos szerint nagy valószínuséggel magashegyi fejfájás, agy ödéma, sürgosen le kell-ene mennie! Nagy vita is kerekedett ebbol Fritz és Yasir, az összekötotisztünk között. O már helikopterese leszállításról beszélt, de megegyeztek: reggelig várnak.

2006. Június 28. Hóesésre ébredte. Yahya állapota romlott. Bár fejfájása kissé enyhült, reggel hányt, kezei zsibbadnak, egész teste remeg. Azt mondják ez biztos a diamox mellékhatása, de elmennek vele a spanyol orvoshoz, aki középeros magashegyi fejfájást diagnosztizál. Nem tudom az mit jelenthet, de orvosságokat kap és még 1-2 nap haladékot. HA nem javul minimum a Concordia, de leginkább cél a meleg otthoni tuzhely melletti puha ágy. Mindenki lazán veszi, mondván természetesen egy ilyen helyen, eroltetett nap után elojöhetnek ilyen problémák, aztán majd pár nap alatt elmúlik. Mindezekhez délután suru hóesés eredt meg.

2006. Június 29. Fagyos éjszaka volt. Yahya szörnyû állapotba került, remegett az egész teste, nem evett, nem ivott, tekintete opálos lett, szüntelenül szaggatott a tarkója, mindenképpen le kell mennie. Ennyit az orvostudományról, mikor igyekszik a „pénzeseket” támogatni! De ha lemegy, egyedül képtelen lenne, elkíséri a másik porter, jóbarátja. De akkor ki lesz helyettük? Mennyit fizessenek nekik? És sok más probléma merült fel, kerekített végeláthatatlan vitát. Szerencsére Qurban-hoz, Shimsal legjobb magashegyi hordárához feljött két, éppen munkanélküli barátja, akik szívesen beállnak dolgozni. Probléma – látszólag – megoldva, foleg mert egyikük már állt a GII-n. Mi meg, idomilliomosok, röplabdáztunk egyet hatosban: 1 koreai, 2 szabadkai, 1 német, 1 argentin, 1 magyar. A lejtõ felõli pályán rendre cseréltünk, mert ha netán messze elment a labda, aki utána szaladt min. 1 perce kiesett légzési problémák miatt?.
Este korán feküdtünk, holnap elkezdõdik…

2006. Június 30. A hollandok 1.30-tól már mozgolódnak, mi csak 3.15-kor kelünk, de 3.57-kor már indulunk. Sok lámpás tekereg elõttünk felfelé, de mögöttünk is sok pötty ballag. Elkezdõdött! A leszakadásig tartottuk korábbi szintidõnket, a fennsíkra felérve most bekötöttünk, de szörnyen rosszul tettük! Achim ment elõl, és eltérõ haladási „technikánk” miatt rettenetesen szenvedtem mögötte. Én a saját, jól bevált „cammogjunk 1-2 órát szépen komótosan” technikát támogattam volna, míg Õ a nagy Messner elvét vallotta: rövid gyors iramok, aztán kis pihenõ (amúgy a hordárok is így haladtak).1 nappal korábbi 8.20-as depómat 9 után hagytuk el megállás nélkül. Jó fél órával késõbb rogyott le Achim idõt kérve. Gondoltam kihasználom ezt és vissza siettem a depómért (8 perc), majd megint vissza „öreg” barátomhoz (16 perc). A 2 zsák min. 25 kg-ot tett ki, ez messze meghaladta volna teljesítõ képességemet, kezdtem lemerülni, inkább átpakoltam reggeli cuccomhoz 3-4 kg-ot és így már partyban voltunk. Egy lépéssel sem bírtam volna gyorsabban menni, sõt, kapaszkodnom kellett, hogy lépést tudjak tartani. A hollandok már rég, valahol a depónál elhagytak minket vígan lefelé tartva. Most irigyen gondoltam rájuk. Délre értük el az 1-es tábort (5900 m). 15 perc pihenõ után ismét vissza indultam a hátra hagyott depómért, csak úgy lazán, 2 túrabot, kockás ing, kalap. 2 vastag kötéllel összekötött túratárs felfelé jövetben döbbenten nézett rám:
- Csak egyedül?
- Igen, megyek a zöld zsákos depómért.
- Dehát tele van az út hatalmas hasadékokkal!
- Igen! Remélem szerencsés vagyok. – és tovább billegtem a már egyre jobban beszakadó hóban.
Holt fáradtan rogytam le a hatalmas fennsíkon árválkodó zsákomra. Komolyan elgondolkodta, vajon most hogyan is fogok vissza menni. 2 lapka sajtot pár marék hóval magamba tuszkoltam, és talán ennek segítségével sikerült 45 perc alatt 3szori megállással megtenni ezt az 1-1,5 km-t. Már hóesésben állítottuk fel sátramat, Achim egészen magához tért szerencsére, levest fozött, sürgött-forgott. Hóesésben aludtunk el.

2006. Július 01. Borzasztó éjszaka volt. Valami okból magashegyi sátram belsõ bejáratát szúnyoghálóból készítették, tehát egész éjszaka havazott bent a sátorban is, minden csurom víz lett! Ó, hogy hányadszor szenvedtem ezt már végig!!! Ami viszont jó, hogy nincs semmi bajunk, fejfájásnak, rosszullétnek nyoma sincs. Ma fent maradunk, szokjuk a magasságot. A nap amint elobújik, a hõség elviselhetetlenné fokozódik, legalább 30 fok kerekedik a sátorban. Ha viszont kitesszük úgyis vizes hálózsákjainkat árnyékolni, leesik 10 fokra…így játszunk késõ délutánig, mikor végre kihajtogathatjuk magunkat sátorbörtönünkbõl gyönyörû hegyfotók készítéséhez. Tisztán törnek az ég felé célpontjaink: GI, GII. Az út homályos elõttünk, azt mondják ezek könnyû hegyek, mégsem látszik sehol „az a könnyû út”. No de majd kiépítik, aztán megyünk a „sárga köves úton”! Szalonnás-szalámis krumplipüré estebédünket gond nélkül darálta be gyomrunk, még egy kis fehérszalonnát is csapatival szívesen fogadott magába folytásnak.

2006. Július 02. 4.30-kor keltünk, életem legszörnyûbb (azt hittem) éjszakájától mentett meg a hajnal. Abszolút szélcsend van, -10 körüli hõmérséklet lehet. 2 fekete pontot figyelek irigykedve, ÕK már felfelé tartanak, építik az utat a 2-es táborba. Irigylem elsõségüket, erejüket, a felfedezés örömét… Mi 5.21-kor indulunk meg lefelé. 10 percenként megállunk, vagy vetkõzni, vagy fotózni, vagy öltözni, vagy csak bámészkodni. Nem kötöttünk be, de azért inkább együtt megyünk, nincs miért sietni, jó alkalom szép napfelkelte fotókat készíteni. Legalább 20-25 ember jön ma fel, megindult a hegy ostroma. A hollandok 2.5 óra alatt értek le, én, mi 3.15 alatt, de nekünk van egy csomó pazar fotónk! Ami bosszant, hogy elfáradtam. Nem jó jel. A nap hátralévõ része evés-, pihenés-, naplóírásról szólt, sikerült is feltöltõdnöm. Napközben hideg volt, állandóan befagyott a tollam, egész nap havazott, de azonnal el is olvadt, tehát mégsem volt hideg? Azt hiszem minden relatív, ami hideg a tollnak, meleg a hónak.

2006. Július 03. Tényleg vehettem volna melegebb alaptábori hálózsákot, pedig figyelmeztettek Skarduban a piacosok. 7-ig bírtam dideregni, ekkor bújtam elõ megnézni mennyi hó esett az éjjel. Tegnap feltelepült tömegbõl meglepetésemre sokan jönnek ma le, pedig holnaptól jó idot jósolnak! Vagy rosszul tudjuk??? Próbálok mûholdas telefont szerezni, de még pénzért sem sikerült. Délután felröppent a hí, hogy a szomszéd szabadkai csapat pénzt akar szedni az általuk fixkötelezett szakaszokra. Állítólag voltak fizetõk, mi nem fizettünk. 100 USD-t kértek minden személytõl! Ha 10-et mondanak, még fizetek is, de ennyit!?! Délután végül is sikerült egy koreai telefont szerezni, beszéltem 2 szót kedvesemmel, de aztán csak a nagy sistergés, Próbáltam hívni szüleimet is, de többé nem jött létre a kapcsolat. Így akarták az Istenek…
Este mindenki farkas módra falt, mintha ez lenne az utolsó vacsora.

2006. Július 04. 4.03-kor Achim hasmenéssel kelt, és én sem éreztem magam 100%-osnak, de menni kell. Fritzéknek jeleztem problémánkat, természetesen megrántotta a vállát, elhasználták a forró vizet és elhúztak. Kezdek undorodni tõlük. Szörnyen lassan haladtunk, de szerencsénkre egész nap borús maradt, meg is egyeztünk, nem kötünk be, úgyis kemény marad a hó. A fennsíkra érve egyik egyébként is széles hasadék annyira kitágult, hogy Achim nem merte zsákkal átugorni, inkább átdobta zsákját, aztán utána ugrott. Én meg inkább behunytam a szemem. Sikerült Neki! Õ is érezte, hogy ma nagyon különbözik kettõnk tempója, el is engedett. 9.18-kor érkeztem meg az 1-es táborba. A hollandok letoltak megint, hogy külön mozgunk, de tojtam rájuk, inkább megkérdeztem jönnek-e velem segíteni Achimnak. Természetesen egyedül indultam vissza segíteni barátomnak. 1 óra múlva értünk vissza. Szó volt éjszakánk kényelme érdekében különköltözésrõl is, de nem volt energiánk 2 sátrat állítani, vagy egy üreset keresni, így megint összeszorultunk. Holnapra csak akklimatizációs túrát tervezünk.

2006. Július 05. A hollandok már 4-tol serteperkélnek, mi ráhúztunk még fél órát. Kérdezem oket, hogy merre mennek, mire a GII felé intenek. Mekkora szarházik! Az alaptáborban még verték a mellüket, hogy OK elsonek a GI-et másszák, kiépítik az utat, ha kell! Aztán talán jöhet a GII. Ezért sem fizetnek a GII fixköteléért.
.

Az expedíció menetrendje itt alant látható, a leírás további része idõ hiányában csak késõbb készül el, de bárkinek szívesen adok felvilágosítást, tanácsot, ha a Baltóró vidékére indul.