Pirin téli gerinctúra 2008 : Maku László

A Pirin-hegység (Pirin Planina) Bulgária DNy-i részén helyezkedik el. Nevét az itt megtelepedett szlávok villámszóró főistenéről, Perunról kapta. A Balkán leginkább alpesi jellegű hegysége. A Magas-Pirin északi részét márvány alkotja, a főgerinc középső és déli szakasza pedig gránitból épül fel. Felszínalaktani szempontból három részre osztható: Északi-, Középső- és Déli-Pirinre. Az Északi-Pirin Predel-nyeregtől a Todorov-tisztásig terjedő kb. 50 km hosszúságú, sok helyen csipkézett, szakadékokkal szabdalt, sziklatarajos főgerince csupán néhány helyen ereszkedik 2500 m alá. Legmagasabb csúcsait több száz méter magas meredek sziklafalak határolják. Páratlan látványt jelentenek a legmagasabb rész vad márványgerincei. A turisták, hegymászók a hegységnek elsősorban ezt a legmagasabb részét keresik fel.
Érthető, hogy a mi érdeklődésünket is az Északi-Pirin főgerince keltette fel. 2008 januárjában ennek a főgerincnek a téli végigjárási szándékával indultunk útnak.
A csapat tagjai: B. Horváth Géza, Deák István, Dobó Barna, Maku László és Gránicz János.
Autós utazási megoldást választottunk.
Budapest-Keleti pu. és Szófia között utazhattunk volna vonattal is, azonban a jegyár oda-vissza 130,60 Euro (kb. 33.300,- Ft), ami elég húzós. Autóbusszal történő utazás már sokkal kedvezőbb árért lebonyolítható, mivel a Budapest, Népliget aut. áll. - Szófia menettérti jegy 22.500,- Ft-ba kerül. Ez a menettérti jegy a jegyváltástól számítva 90 napig érvényes open jegy, ami azt jelenti, hogy az utasnak a szófiai irodában kötelezően foglaltatnia kell a helyét a visszaútra. Természetesen mind a vonatos, mind pedig az autóbuszos megoldásnál további költségekkel kell számolnunk, mivel Szófiából el kell jutni túránk kiinduló pontjához és a túránk befejezése után vissza is kell jutni oda.
Mindezeket figyelembe véve úgy kalkuláltuk, hogy még két személyautóval történő utazás esetén is a költségeink az autóbuszos megoldásnál ugyan több, de a vonatosnál kevesebbek lesznek.

1-2. nap:
2008. január 19-én, szombati napon kezdtük meg a kiutazásunkat. Budapestről 15:45 körüli időpontban startoltunk. Útba ejtettük Szegedet, ahol Barna csatlakozott hozzánk. A magyar autópálya használatért személygépkocsinként 1.170,- Ft-ot fizettünk. Röszkénél átlépve a magyar-szerb határt, váltottunk dinárt (RSD). A szerb autópályákon fizethetünk Euroval is, ám többek szerint ebben az esetben nem mindenhol számolnak kedvező átváltási árfolyammal, így rosszabbul járunk. Minden esetre a határon is azt tanácsolták, hogy az odaútra váltsunk át 25 Eurot és dinárral fizessünk az autópályákon. A szerbiai Agrobanknál az árfolyam 80,9057 volt, vagyis 25 Euroért 2.022 dinárt kaptunk. Két alkalommal 400-400 dinárt, majd Nišnél további 1030 dinárt fizettünk Szerbiában autópályadíjat. Tankoltunk is szerb benzinkútnál, melyet Visa kártyával fizettünk. Az üzemanyag árak nem sokban térnek el a hazaitól.

Igyekeztünka sebességhatárokat betartani.Niš után a bolgár határhoz közeledve áthaladtunk egy csodálatos szoroson. Ez a Sicevacka Klisura (Sicevoi-szoros). Az út ezen a szoroson, hegyek között ér a dimitrovgrádi határállomásra. A szürke sziklás, meredek szurdokszorost a Nisava vájta a sziklába. A festői, kanyargó szorosban egyik oldalon a niš-szófiai vasútvonal, másik oldalon a nem régen felújított betonút halad. A sok rövid alagúttal fűszerezett völgy természeti szépségekben gazdag. Éjszaka lévén sajnos mi nem sokat láthattunk ezekből a szépségekből.
A szerb-bolgár határt átlépve egy órával előre kellett igazítani óránkat, mivel Bulgáriában a kelet-európai időszámítás érvényes. Bolgár időszámítás szerint 2:45-kor léptük át a határt. Első lépésként a bolgárok legomboltak személyautónként 2 Eurot fertőtlenítés címén. Ez a fertőtlenítés úgy történt, hogy át kellett hajtani egy medencén, melyben lévő folyadék összekente a kocsi alvázát. További autónkénti 5 Euroval lett könnyebb a pénztárcánk, melyet útdíj címén kértek el tőlünk. A matricánk egy hetes úthasználatot tesz lehetővé Bulgáriában. Számítva a túránkat követő autóbuszozásra, próbáltunk levát (BLV) váltani a határ bolgár oldalán, de senki sem tartózkodott a 24 órán át nyitvatartó pénzváltónál, így nem jártunk eredménnyel. Próbáltunk egy kicsit aludni az autókban, bízva abban, hogy később majd visszatér a pénzváltó. Ébredésünkkor sem változott a helyzet, így leva nélkül indultunk tovább. Egyébként az utazásunk időpontjában 1 Euro kb. 2 levát ért.
Bulgáriával elértük a kátyús zónát. Az utak néhány kivételtől eltekintve meglehetősen rosszak, így már ezért is érdemes betartani a sebességhatárokat. A rendőrökkel való összetűzés elkerülése érdekében a biztonsági övek használata is erősen ajánlott. A határátkelőről kigördülve nincs letérésre lehetőségünk, csak Szófia felé tudunk haladni. Szófiát elérve a Kulata táblát kell észrevennünk, mellyel elkerülhető Szófia belvárosa. Már korábban is, de ezen a Szófiát elkerülő úton különösen nagy köd szállt le az útra, így szinte csak lépésben lehetett haladni. Le is álltunk az út szélére egy újabb rövid alvás céljából. 7:40-kor még mindig elég nagy volt a köd, de legalább már világosodni kezdett, így folytattuk utunkat. A parkolóhelyünk közelében egy emlékműre figyeltünk fel. Szerbiában egyáltalán nem találkoztunk hóval, itt azonban már folyamatos hótakaró borította az út menti területeket. Szerencsénkre az utak hómentesek voltak. Később már egyre jobbak lettek a látási viszonyok, és rátérve a Predel-nyergen átvezető útra, már kifejezetten tavaszias időben autóztunk. Menet közben alakult ki az az elképzelésünk, hogy a járműveinket a Predel-nyeregben hagyjuk, onnan kezdjük a túránkat, majd tekintettel arra, hogy a nyergen átvezető úton Szimitli és Razlog felől egyaránt elég nagy az autóbusz járatsűrűség, a túránk befejezését követően autóbusszal fogunk oda visszatérni.
Nem sokkal 11:00 óra után érkeztünk meg a hágóból a Pirin-hegység irányába kiágazó út mentén elhelyezkedő, szemmel láthatóan drágább kategóriájú Predel Hotelhez, melynek őrzött parkolóját biztonságosnak ítéltük ahhoz, hogy 1 hétre itt hagyjuk autóinkat. Mindez jelentős összegbe került (első nekifutásra 5 napot figyelembe véve 2 személykocsira 60 Eurot fizettünk), de legalább abban biztosak lehettünk, hogy a visszaérkezésünkkor lesz mivel hazautaznunk. A leágazó úton továbbhaladva további szállodaszerű épületek is találhatók, így amennyiben szántunk volna rá időt, valószínűleg találhattunk volna olcsóbb autóőrzési megoldást.

A Pirin-hegységet a Rilától elválasztó 1140 m magasságú Predel-nyereg a gerinctúrák legjobb kiindulópontja. Tömegközlekedési eszközzel is jól megközelíthető.
Több mint egy órás előkészületeket követően, 12:25 körüli időpontban indultunk el nehéz, 30 kg-os körüli hátizsákjainkkal. Tervünk az volt, hogy az első 2500 m feletti magasságú csúcsnál, a Pirin-csúcsnál próbáljuk elérni a hegység főgerincét. Sajnos rosszul megítélve az útról való letérési pontunkat, korán nekivágtunk a hóval borított erdőnek, és hamarosan az ösvényünknek is nyoma veszett. Szerencsénkre azonban egy néhány faházból álló kis telepre keveredtünk, ahol egy idősebb bácsika láncon tartott kutyák között átvezetve a helyes pirini útra irányított bennünket. Hatalmas mázlink, hogy az ösvényünkön felfelé tartó hótalpas nyomokat fedeztünk fel. A nyomokból ítélve ezek a túrázók ketten voltak, és kb. egy nappal járhattak előttünk. Az alsóbb régiókban útjelzés gyanánt a fákon helyenként kék színű maszatolások is láthatók voltak. Ez a kék maszatolás lentebb valószínűleg jelzi a betonútról a Pirin-csúcsra vezető letérési helyet is. A hó a meredek hegyoldalban nem tartott jól, de a nyomokat használva nem süllyedtünk mélyre és tűrhetően haladtunk. Fentebb a meredekebb részen felcsatoltuk a hótalpainkat. Helyenként kilátásunk volt a napsütötte Rilára. Elhagyva az előttünk járók előző éjszakai táborhelyét, még feljebb kapaszkodtunk néhány száz méter szintet, majd 17:00 óra körüli időpontban valamivel 2000 m feletti magasságban felállítottuk a sátrainkat. Teliholdas éjszakán -1 °C-ot mértünk.

3. nap:
2008. január 21-én az első teljes túranapunkon 8:00 órakor kezdtük meg a felfelé kapaszkodást. A Pirin-hegység növényföldrajzi sajátossága, hogy jóval 2000 m fölött is fenyvesek borítják a hegyoldalakat, és törpefenyővel találkozhatunk még 2500 m-es magasságban is. 10:15-kor értük el az első igazi pirini csúcsunkat, a 2593 m magas Pirin-csúcsot. Ragyogó idő és szép kilátás fogadott bennünket. A Pirin-csúcstól északra található a főgerincen egy 1948 m magasságú erdőborította csúcs, a Szedelec, melyet a Predel-nyeregtől gyakran útba ejtenek a téli gerinctúrázók. Ennek oka elsősorban az, hogy közvetlenül a Pirin-csúcsra meglehetősen meredeken lehet felkapaszkodni és az erdőből kiérve kedvezőtlen hóviszonyok esetén lavinaveszélyes lehet az útvonal.

A főgerinc DK-i irányú, egyáltalán nem technikás első gerincszakasza a Pleski (2546 m) csúccsal folytatódik, majd egy 2595 m-es névtelen csúcsot hagytunk magunk mögött. A szakasz utolsócsúcsa a Garbec-csúcs (2597 m) (régi nevén: Dautov-csúcs), melynek a tövében a Szalzica-tengerszem (régi nevén: Dautov tengerszem) található. Nyáron a forrással is rendelkező tópart sátrazásra, bivakolásra alkalmas hely. Mi azonban a Garbec-csúcs oldalazása után nem ereszkedtünk le a tóhoz, hanem a főgerincen maradtunk és átgyalogoltunk a Kameniski-csúcson (2532 m) is. A csúcsról leérve megpillantottuk az előttünk haladók előző éjszakai táborhelyét. Alig múlt 15:00 óra, amikor ideértünk. Nem sokkal ez után mi is a letáborozás mellett döntöttünk. Döntésünket nagymértékben befolyásolta, hogy a továbbvezető utunk egy látványos, nem teljesen veszélytelennek tűnő sziklás élen halad, melynek az átmászási idejét, nehézségi fokát nem ismertük. Nem tudtuk azt sem, hogy a sziklás él után van-e táborozásra alkalmas hely. Annak ellenére, hogy az időjárás egész nap kiváló volt, kissé csalódott voltam. Reggel még merészen a Koncseto-bivakot emlegettük lehetséges e napi célként és a nehézséget egyáltalán nem támasztó gerincszakasz ellenére csak idáig jutottunk. Mi lesz majd a haladásunkat bizonyára lényegesen lelassító sziklás éleken? Enyhe vigasz, hogy szemmel láthatóan az előttünk járók sem haladtak nálunk gyorsabban.
Volt elég időnk szuper sátorhelyek készítéséhez. 2430 m-es magasságot mértünk. -4 °C-os külső hőmérséklet mellett ezúttal is teliholdas, csillagos estén tértünk nyugovóra.

4. nap:
2008. január 22-én korán, 5.00 órakor ébredtünk. Talán túlságosan korai volt ez az ébredési időpont, mivel ezen a napon valóban csak a Koncseto-bivak látszott reális célnak és a bivak későbbi indulással is kényelmesen elérhető a táborhelyünkről. Reggel az esti hőmérsékletnél valamivel alacsonyabb hőmérsékletet mértünk, a szélirány megváltozott. 7:45-kor hagytuk el a táborhelyünket. A Butin-csúcs előtti sziklás élt a vártnál könnyebben másztuk át. Hágóvasat és jégcsákányt használtunk. A Butinon (2688 m) visszacseréltük a hágóvasakat hótalpakra. A csúcsot elhagyva a Szuhodol-hágóba értünk. Itt éri el a főgerincet a hivatalos P jelzésű turistaút, mely a Predel-nyeregből déli irányban indulva a Dzsindzsirica

védett erdején át a Garbec oldalában vezet. Onnan jókora szintvesztéssel a Javorov turistaházat érintve vezet fela hágóba. A hágóban keresztezi a főgerincet a S jelzésű turistaút is. Innen tárul fel előttünk teljes egészében a Pirin márványgerince. Ezen a környéken néhányútjelző karó is segíti a tájékozódást. A nyári jelzett turistaút a vonulat oldalában, valamivel a gerinc alatt halad. Téli körülmények között számunkra azonban nem volt választási lehetőség, csak a csúcsok, gerincélek átmászásával juthattunk tovább biztonságosan. Persze nehéz hátizsákokkal talpalatnyi gerincélen egyensúlyozva nem érezhettük magunkat teljesen biztonságban, de a hópárkányokra odafigyelve és alaposan megnézve, hogy hová lépünk kötélbiztosítás nélkül is átmászhatók az ilyen szakaszok, sőt egybehangzó véleményünk szerint, kötélbiztosítás nélkül biztonságosabban átmászhatóak. A hágó utáni első csúcs a Razlozski Szuhodol (2640 m), majd utána a Kamenitica (2726 m) következett. Ezen a szakaszon már nem élvezhettük az előttünk haladók lábnyomainak előnyét, mert "segítőink" nem követték tovább a főgerincet, hanem valamilyen megfontolástól vezérelve megszakították gerinctúrájukat és levonultak északi irányba. A hegyoldalban haladó nyári út a csúcs után a Kamenistica-hágóban (2675 m) ér fel a főgerincre, majd oldalazva a következő csúcsot, a Bajuvi dupkit a Koncseto-bivaknál tűnik fel ismét a gerincen. Mi átmásztuk a Bajuvi dupki (2820 m) csúcsát is. Ezen a szakaszon kivétel nélkül mindegyik csúcsot éles sziklagerinc köti össze. Pista a firnes hóban lépéseket rúgva éppen az egyik csúcsról próbált leereszkedni egy ilyen sziklagerincen, amikor a hótalpa eltörött. Hágóvasra váltott át abban a reményben, hogy a Koncseto-bivakban majd meg tudjuk javítani a törött hótalpat. Nem kellett sokáig hágóvasaznia, mert a Bajuvi dupki után már csak egy névtelen csúcs következett, és annak a tövében megpillantottuk a bivakot.
Ismét nagyon korán kényszerültünk a túranapunk befejezésére, mivel még csak 14:30 volt. Ezúttal azonban biztosak voltunk abban, hogy nem elegendő a sötétedésig rendelkezésünkre álló idő a következő, éles gerincszakasz átmászására, jó sátorozó hely elérésére.
A Koncseto-bivak 2760 m-es magasságban elhelyezett téglatest alakú apró házikó, mely több mint 50 évvel ezelőtt épült. Télen nagyon jó szolgálatot tehet, de amennyiben hosszabb ideig tartó havazás köszönt be, csapdaként is működhet, mivel innen nincs biztonságos közvetlen lemeneteli lehetőség egyik irányban sem. Mi éppen rossz idős nap előtt foglaltuk el a bivakot, de SMS-ben meglehetősen megbízható időjárás előrejelzéseket kaptunk, így tudtuk, hogy csak egy napos lesz az időjárásromlás, kis mértékű havazással. Nem féltünk tehát attól, hogy hosszabb időre itt ragadunk. A bivak hátránya, hogy kicsi. Négy szélesebb és két keskenyebb fekvőhely található benne. Ennek megfelelően kényelmesen 4 személy fér el a házikóban, valamivel kényelmetlenebbül pedig 6 fő. Vészhelyzet esetén a széles fekvőhelyeket 2-2 személy használhatja, és az alsó ágyak alatt is megalhat 1-1 fő, ezért 12 fő az a maximális létszám, melyet cudar időjárás esetén be tud fogadni a bivak. Ez azonban már nagyon kényelmetlen körülményeket jelent. Kedvezőbb időjárási körülmények között a ház fölötti csúcs oldalában köves terepen kialakított, némileg védetté tehető helyeken is eltölthetjük az éjszakát, de itt sátrat csak végszükségben érdemes felállítani. Figyelembe kell venni a bivak és környékének használatánál azt is, hogy nyáron itt egyáltalán nincs víz.
A korai érkezésünk miatt elegendő idő jutott Pista hótalpának megjavítására is. Géza érdeme, hogy a hótalp ismét használható állapotba került.
Este -5 °C-ot mértünk.

5. nap:
Előre tudtuk tehát azt, hogy 2008. január 23-a nem kedvez a továbbhaladásunknak. A barométereink is ezt jelezték. Ennek ellenére 5:00 órakor felkeltünk és készülődtünk az elinduláshoz. A hőmérséklet -8 °C volt. Bár mutatkoztak a rossz idő jelei, de 7:30-kor mégis elindultunk. Alig telt el több egy negyed óránál, amikor a látást, tájékozódást teljesen lehetetlenné tevő köd szállt le, így visszafordultunk és visszagyalogoltunk a nyomainkon a bivakhoz. Noha akkor én is egyetértettem azzal, hogy ezen a napon is próbálkozzunk a továbbhaladással, így utólag mégis könnyelműnek, felelőtlennek ítélem meg ezt az elindulást. A rossz idő erre a napra ugyanis előbb vagy utóbb mindenképpen beköszöntött volna, és mi történik akkor, ha jelentős távolságra el tudjuk hagyni a bivakot még tűrhető látási viszonyok között, és akkor szakad ránk a tejföl? Ez esetben éppen a legkeményebb gerincszakaszon kellett volna átmásznunk esetleg cudar időben!
A kényszer pihenőnap szundikálással, kártyázással, naplóírással, főzéssel telt. Jutott idő a ház vendégkönyvének alapos átnézésére is. Feltűnő, hogy 2008-as beírás nem szerepelt a könyvben. Természetesen magyarok bejegyzései után is kutatni kezdtünk. 2006. október 29-i bejegyzést találtunk székelyföldiektől és 2007. július 8-i, valamint 2007. augusztus 15-i bejegyzést honfitársainktól. Jártak itt az elmúlt télen is magyarok, Egri László és Pataki Róbert, de az ő bejegyzésük hiányzott, mivel éppen annak az időszaknak a lapjait kitépték a könyvből. A bejegyzések alapján megállapítható, hogy magyarok még nyáron is kevesen járják a Pirin főgerincét.
A barométereink is és az SMS-es időjárás előrejelzéseink is időjárás javulást jeleztek. A lavinaveszély 2-es fokozatú a hegységben, ami azt jelenti, hogy nagyobb spontán lavinák nem várhatók, de héhány meredekebb oldalon a hó kevésbé stabil, ilyen helyeken fokozottan figyelni kell.
Egész nap szürkeség vette körül a környéket és enyhén havazott. A nap folyamán leesett 4-5 cm-es hó azonban még nem veszélyeztette a továbbhaladásunkat és nem növelte a lavinaveszélyt.
Az időjárás előrejelzés a következő 3 napra jó időt jósolt, utána azonban bizonytalant. Bíztunk abban, hogy kedvező esetben a rendelkezésünkre álló 3 napon el tudunk jutni az Északi-Pirin főgerincének végéig.
Este a reggelivel azonos -8 °C hőmérsékletet mértünk.

6. nap
2008. január 24-én reggel 5:00 órakor kitekintve a menedékünk ajtaján, még szürkeség fogadott és havazott, de mégsem fordult meg a fejünkben, hogy ez az állapot tartós is lehet. -8,5 °C-os külső hőmérséklet mellett tettük meg az előkészületeket az elindulásra. A 8:00 órai indulásunkkor már tapasztaltunk némi javulást, de még az igazi jó idő váratott magára. Egy névtelen csúcsot érintve a 2884 m magas Banszki Szuhodolra gond nélkül feljutottunk. Itt is csak a hópárkányokra kellett ügyelnünk. A csúcsról megpillanthattuk a hegység leghíresebb sziklagerincét, a Csikó-nyerget, ahol drótkötél korlát segíti a biztonságos áthaladást. Szerencsénkre a kritikus részen a korlát kilátszott a hó alól. Ami viszont nem szerencse, hogy amikor leérkeztünk a Csikó-nyereghez, befelhősödött az ég és éppen ezen a nagyszerű helyen kényszerültünk rossz látási viszonyok között átmászni. Az első korlátokat a gerincéltől 4-5 méterrel lentebb

pillantottuk meg. Lemászva oda megpróbáltuk a további részeket kiszabadítani a hó alól, és ennek segítségével átoldalazni a nyereg azon szakaszához, ahol már az élen találjuk a korlátot, de nem jártunk eredménnyel. A hó nagyon rosszul tartott a meredek márvány hegyoldalon. Így vissza kellett mászni a gerincélre és onnan később leereszkedni az élen lévő korláthoz. Innen már teljes egészében kilátszott a hó alól a korlát, melybe kapaszkodva sikeresen átjutottunk a 250 m hosszú sziklaélen. A nyereg túlsó oldalán megpillantottuk a Kutelo csúcsokat elkerülő út kezdeti korlátját is, azonban a további korlátszakaszok eltűntek a hó alatt. Nyáron ezen a hegyoldalban vízszintesen vezetett, korláttal biztosított úton kerülhetők ki a Kutelo csúcsok és juthatunk el a Csikó-nyeregből a Vihren alatti Premkata-nyeregbe. Mi a Kutelo II csúcs irányába tartó korlát mellett maradtunk. Elhagyva a korlátot, már kevésbé veszélyes, ám meredek úton értük el a Kutelo II 2907 m-es csúcsát. A csúcsról már tiszta, napsütéses időben tekinthettünk szét. A Kutelo I. csúcs (2908 m) érintése után köves-havas meredek hegyoldalon ereszkedtünk le a Premkata-nyeregbe. Ez a terep nem igazán kedvezett a hótalpaknak.
A Premkata-nyeregben már fellélegezhettünk, mert szükség esetén innen már van menekülési útvonal a főgerincről, pl. be lehet ereszkedni a Kazana-völgybe, a Kazana-bivakhoz és a Banderica-völgybe a Vihren- és Banderica-turistaházakhoz. Az időjárás azonban ekkorra már pazar volt, így nekünk eszünkben sem volt bárhova is leereszkedni. Rövid pihenő után, 11:45-kor hágóvasat használva indultunk el a hegység legmagasabb csúcsának, a Vihrennek a megmászására. A meredek ÉNy-i gerincélen 1 óra alatt értünk fel a csúcsra.
A Vihren (2914 m) csak néhány méterrel marad el a Balkán legmagasabb pontjától, a szomszédos Rila-hegységben található Muszalától (2925 m). A csúcs egy elnyújtott lapos térség, melyen található egy alacsonyabb régi beton oszlop és egy újabb, szögvas kerettel, habarccsal összefogott kövekből álló magasabb oszlop. Ez utóbbin találjuk a csúcsnevet és a magasságot jelző táblát (2914 m).
A kilátásunk minden irányban pazar volt. A Pirin márvány- és gránitcsúcsain és a környező bulgáriai magas hegységek csúcsain kívül Görögország legmagasabb hegye, az Olympos is látszott.
Fél óráig tartózkodtunk a csúcson, majd napsütötte mély hóban leereszkedtünk a Kabata-nyeregbe (2560 m). Keményen tűzött a nap, így a dzsekik, polárok is lekerültek. Innen levezet a jelzett turistaút a Vihren-turistaházhoz, a főgerincen jó darabig nincs útjelzés. A nyergen túl gránitcsúcsok követik egymást. Az első a könnyen járható Hvojnati-csúcs (2635 m). Az utána következő Vlahi-nyeregből azonban már nehezen mászható keskeny sziklás gerincél vezet a Granitenre. Kötélbiztosítás nélkül nem vállalkoztunk ennek a gerincnek az átmászására, a felszerelést elővenni meg lusták voltunk, így a csúcs bal oldalon történő megkerülése mellett döntöttünk. Hosszú ideig kerültük a Granitent, néhány nem teljesen biztonságosnak látszó havas kuloáron is átvágva. Szerencsére a hóviszonyok jók voltak. Majdnem 17:00 óra volt amikor átértünk a Banderska-hágóba (2506 m). Ekkorra már mindannyian megbántuk a csúcs kikerülését. Inkább elő kellett volna venni a mászó felszerelést és átmászni a gerincélt. Időt és fáradtságot takaríthattunk volna meg. Az átérésünket követően lebodtuk a hátiszákjainkat a hóra és ezen a könnyebben mászható hegyoldalon felkapaszkodtunk a Graniten (régi nevén: Muratov-csúcs) 2669 m-es csúcsára. A lemenő nap látványa kárpótolt bennünket a fáradtságért, viszont a sátorhelyek kialakítását, a sátraink felállítását már az esti szürkületben végeztük. Csak kissé húzódtunk lejjebb a hágóból, így a táborhelyünkön még érvényesült a szél. Esti hőmérsékletet ezúttal nem mértünk, mert Géza nem találta a hőmérőjét. Teliholdas, tiszta égbolt borult ránk ezen az éjszakán.

7.nap:
2008. január 25-én, pénteki napon 5:30-ra terveztük az ébresztőt, de a sátram legénysége elaludt. Csak 6:00-kor kászálódtunk ki a hálózsákjainkból. Ezek után a 8:15-ös indulás dicséretes tettnek számít. Táborhelyünkről továbbra is jelzés nélküli terepen haladva a DK-i irányú Doncsó őrei bástyaszerű gránitszikláit vettük célba. Egy ideig a korábbiakban megszokott sziklás, hópárkányos gerincszakaszon haladtunk, ám az egyik helyen az eddigieknél problémásabb letörés állta utunkat. Barna elől mászva óvatosan lejutott ugyan ezen a helyen, de a biztonságosabb leereszkedés érdekében nekünk, többieknek kötélhasználatot javasolt. Elővettük tehát a

felszerelésünket és leereszkedtünk a letörésen. Egy bent hagyott hevedergyűrűnk bánta az akciót. A továbbiakban már nem kellett kötelet használnunk. A következő jelentősebb csúcs,a Banderiski csukar (2731 m) is csak a felső rész meredekségével támasztott némi nehézséget a feljutás során.A csúcson kis kereszt és gyönyörű kilátás fogadott bennünket. Innen a Glavniska-hágóba (2530 m) leereszkedve elértük a hosszú ideig nélkülözött P jelzésű utat, mely a Vihren-turistaháztól érkezik a hágóba, és a főgerincen folytatódik. A továbbiakban már a jelzett utat követtük. Ez a Vázela-csúccsal (2620 m) kezdődő jelzett gerincszakasz egy ideig nem tűnt nehéznek, jól lehetett haladni rajta. Laci megfogalmazása szerint elérkezett a teljesítménytúrázós időszak, vagyis nem kellett figyelnünk hópárkányokra, meredélyekre, hanem csak nyomulni kellett. Persze, hogy ne legyen túlságosan egyszerű a helyzetünk, ennek a vonulatnak a második felében találkoztunk egy nagyon éles sziklagerinccel, melyen csak rendkívül óvatosan, nagy odafigyeléssel tudtunk átjutni. Ezt a szakaszt a Prevalszki csukaron (2604 m) átjutva és a Vinarszka-hágóba leérve tekinthettük lezártnak. Ekkorra már eléggé elfáradtunk, de még bíztunk abban, hogy el tudjuk érni a Tevnoto-tengerszem partján lévő menedékházat.
A nyeregben útjelző tábla taláható, mely szerint itt vezet át a Demjanica és Popina Láka turistaházakat összekötő Z jelzésű út. A hágót magunk mögött hagyva már csak egy újabb hágón, a Mozgoviska-hágón kellett volna túljutnunk, és az utána következő platón már elértük volna a menedékházat. Megcélozva a hágót már esti szürkületben kezdtük el oldalazni a Mozgoviska-hágó előtti hegytömböt. A nyári út is oldalaz, azonban esetünkben a kezdetben keményebb, firnes hólejtőt laza, rosszul tartó hó váltotta fel. A túránk során egyedül most éreztem, hogy lavinaveszélyes lejtőre tévedtünk. Gyorsan visszafordultunk és nekivágtunk a csúcsra vezető meredek hegyoldalnak. Barna és Géza kissé lemaradt a többiektől, így meg sem kísérelték az oldalazást, hanem egyből a csúcs megmászásába kezdtek. Mindannyian sötétben értünk fel a csúcsra. A fejlámpáink fényénél nem tűnt probléma mentesnek a Mozgoviska-hágóba való lejutás, ezért nem kockáztattunk tovább, lemondtunk a menedékház ezen a napon történő eléréséről. Visszafordultunk a csúcsról és a legmagasabb pontról kissé visszagyalogolva sátorhelyeket alakítottunk ki és felállítottuk a sátrainkat. A műveletet nem csak a sötétség, hanem a meglehetősen nagy szél is nehezítette. Fárasztó napot magunk mögött hagyva, nagyon későn aludtunk el. Ezúttal is teliholdas, csillagos égbolt alatt töltöttük az éjszakát.

8. nap:
2008. január 26-án, szombaton viharos szélben kényszerültünk a sátraink lebontására. 8:15 tájékán kezdtük meg a táborhelyünkről a csúcsra vezető távolság leküzdését, majd a Mozgoviska-hágóba történő lemászást. A nagyobb széllökéseknél a lábunkat megvetve meg kellett állni, nehogy kibillentsen a szél az egyensúlyi helyzetünkből. Közvetlenül a hágó fölött láncok segítik a biztonságos lejutást, azonban ezekre valószínűleg inkább csak nyári körülmények között van szükség. Csak a Mozgoviska-hágóba (kb. 2530 m) leérve, kissé széltől védett helyen vártuk meg egymást. Itt pillantottuk meg a főgerinc következő csúcsáról lecsúszott kisebb lavina nyomait. Ez volt az egyetlen lavinanyom, melyet láttunk a túránk során.
A reggeli nagy szél eldöntötte a továbbiakat. A szélre és az időjárás előrejelzés szerinti vasárnapi bizonytalan időjárásra való tekintettel elhatároztuk, hogy ezen a napon nem fogunk a gerincen haladni, hanem a Tevnoto-tavi menedékháztól az egyre

inkábbD-i rányba forduló főgerinccel párhuzamosan haladó völgyi P jelzésű turistautat követve lemegyünk a Pirin-házhoz.A hágóból felkapaszkodtunk egy széles platóra, melyen megpillantottuk a Tevnoto-tavi menedékházat. A szél még mindig tombolt, az arcunkba vágta a havat, így alig vártuk, hogy elérjük ezt a menedéket. A gondnok nélküli, télen is nyitott házban sítúrázók pihentek. Ők voltak az egyedüliek,akikkel a pirini hegyi csavargásunk során találkoztunk. Már korábban begyújtottak a tűzhelybe és teát főztek. Nekünk is jutott belőle. Hosszú ideig pihentünk, ettünk, ittunk a házban. Ez a menedékház a gránit Pirin egyik jelentős csúcsa, a Momin dvor alatt, a Tevnoto-tengerszem partján, 2515 m-es magasságban helyezkedik el. Nyáron hegyi mentőszolgálat is működik a házban.
10:15-kor indultunk tovább. A ház környékén valamelyest csökkent a szélerősség, de több csúcson is hózászló lengedezett. Az alacsonyabb térségekbe történő leereszkedésünk előtt még meg kellett másznunk a Kraljevdvorszka Djaszna-hágót (kb. 2575 m). A felkapaszkodásunk során zergéket pillantottunk meg.
A hágóból kezdetben meredeken kezdtünk el leereszkedni a Zselezniska-cirkuszvölgybe (régebbi nevén: Demir-kapui cirkuszvölgy), de később ez a meredekség mérséklődött. Keményen tűzött a nap, de hótalpakkal az olvadó hóban is jól tudtunk haladni. Elgyalogoltunk a Mitrovo-tengerszem befagyott, hóval fedett felszíne mellett. Ebből a tóból ered a Zselezina-patak (régi nevén: Demir-kapui-Bisztrica-patak), melyen a lemenetelünk során többször is át kellett kelnünk. Az előző napok havas, sziklás világát lassan felváltotta a fenyők zöldje. A turistaút jelzéseit is egyre többször pillantottuk meg egy-egy kövön vagy fatörzsön. Az útvonalunk párhuzamosan haladt az Északi-Pirin É-D-i irányú utolsó főgerinc szakaszával. Az egyik helyen, a patak partján medvenyomok rajzolódtak ki a hóban. A kiutazásunk előtt Pistának a Pirin főgerincet végigjárt magyarországi ismerősei is felhívták a figyelmünket a Pirin-ház környéki medve előfordulásra. A Pirinben aránylag sok a barnamedve, melyek télen inkább a melegebb DNy-i lejtők erdeiben tanyáznak.
Hosszú utat kellett megtennünk a Pirin-turistaházig a völgyben, de meg sem közelítettük a sítúrázók által saccolt 8 órai utat. 15:15-kor érkeztünk meg a Pirin-házhoz, tehát 5 óra hosszáig tartott az út a Tevnoto-tengerszemtől a házig. Ez a ház is gondnok nélkül nyitva volt. Magyarországon hasonló helyzetben rövid idő alatt széthordták volna a ház összes berendezését. Persze jelent némi biztonságot az, hogy innen a legközelebbi település is 17 km-re van. A ház az Északi-Pirin és a Középső-Pirin határán 1640 m-es magasságban fekszik. Hatalmas ház, több mint 70 férőhellyel. Az Északi-Pirint a Középső-Pirintől elválasztó Todorov-tisztás (1883 m) innen K-i irányban, mintegy 2 óra járásra található.
Beköltöztünk a ház ebédlőjébe és nem sokkal ezután Pista és Géza ténykedésének köszönhetően (favágás, begyújtás) már lobogott a tűz a kályhában. A konyhában folyóvíz van, melyet a befagyás veszélye miatt nem zárnak el, állandóan folyik a csapból. Végre nem kellett havat olvasztanunk! A kályhán főztük meg teánkat és az utolsó, ezúttal közös hegyi vacsoránkat. Barna még ezen az utolsó hegyi napon is egy hatalmas darab szalonnát húzott elő a zsákjából. Alaposan túlméretezte a hegyre szánt kaja adagját, így nem véletlenül volt nehezebb a többieknél a hátizsákja.
A ház emeletén, az egyik hálóban tértünk nyugovóra.

9. nap:
2008. január 27. Korán reggel láttam, hogy valamelyik társam nem vette félvállról a medveveszélyről szóló mendemondákat, hanem biztos, ami biztos, alaposan betámasztotta éjszakára a bejárati ajtót. Reggel is begyújtottunk a kályhába és kényelmesen, jó melegben reggeliztünk és készülődtünk a levonulásra. Hosszú gyaloglás várt még ránk ezen a napon.
7:45-kor indultunk el Melnikbe való levonulási szándékkal. Azonban nem messze a háztól néhány nappal ezelőtti, útrövidítőnek látszó nyomokat fedeztünk fel, és azt gondolva, hogy ez csak Melnikbe vezethet, követni kezdtük. Annak rendje-módja szerint a nyom le is vágott egy útkanyart és kiértünk egy széles útra. Ettől kezdve nyugodtan bandukoltunk lefelé. Egy-két alkalommal rápillantottunk a térképünkre is, és amikor nem akart stimmelni a térkép és a valóság, elintéztük azzal, hogy a térképünk nagyon régi és pontatlan. 13:00 órakor leértünk egy többnyire nagyon lepusztult házakból álló településre, melyet a Melnik előtti Szigarevonak vagy Krlanovonak véltünk. A helybeliek azonban kiábrándítottak bennünket: Pirin faluba értünk le! Hamarosan